Tánciskola - Monikával!
Laczó Róbertné / Monika vagyok.
Tánccal és a zenével kicsi gyermekkorom óta foglalkozom, véremmé vált.
6 évesen kezdtem el magyar néptánccal és társastánccal foglalkozni.
A szüleim szintén táncosok (néptáncosok) voltak.
Így sok zenét hallgattam születésemtől fogva, tánczenéken nőttem fel.
Szerencsére a szüleimnek is feltűnt, menniyre fogékony vagyok a zenére...
Beírattak hát néptáncra, ezután jött a társastánc, ezen felül a versenytánc standard és latin - amerikai kategóriákban, ezen beül kiegészítésként a törtnelmi táncok, majd - bár később - a török tradicionális hastánc.
Táncoltam, versenyeztem, majd férjhez mentem, és gyermeket szültem s így már a testalkatomnak köszönhetően egy idő után a tanítás maradt meg a versenytáncokat illetően.
Sajnos az "ideális nő image", sosem a telt idomú lányoknak, hölgyeknek, asszonyoknak kedvezett.
Én magam soha nem voltam (és már nem is akarok) barbie baba, vagy pláza cica feelinggel - el "megálldva.
Tanítani pedig mindennél jobban szeretek.... :)
Így most már (jelenleg 2011-et írunk) 12 éve tanítok, magyar, török, társas, és történelmi táncokat.
Én nem adtam fel, mert nem vagyok "versenysúlyú"......nem szokásom. :)
Imádom a Magyar néptáncok hagyománytiszteletét, kifejező képességét.A standard táncokban a fegyelmet, a kötött mozdulatokat, az eleganciát.
A Latin táncok hevességét, izléses szexisségét,
A történelmi táncok eleganciáját, varázslatosságát.
A Török tradicionális hastánc egzotikus világát.
Azt vallom, hogy a tánc, legyen az bármilyen a maga kategóriájában mindegyik titokzatos, ős-ösztönös, varázslatos.
A zene elvarázsol.....és a mai napig szivesen tanulok is!
Egyre többet és többet akartam táncolni és tanulni ez valoszinüleg már holtomig így marad.
A kezdetekkor sokszor még a buszon vagy éppen a munkahelyen is gyakoroltam, persze amikor nemigen látták... :) s ez a mai napig jó szokásom :))
Próbálom átadni mindazt, amit annak idején én kaptam, legyen az tudás, vagy jellem.
Megtanultam, hogy a tánc nemcsak lépések, testtartások, motívumok, koreográfiák sokasága.
Egyik esetben sem!
Tánc életmódot, életszemlélet, önbizalmat, kitartást ad, és önfegyelemre tanít.
Meggyőződésem, hogy a tánc szeretete, művészete nem szabad, hogy csak a fővárosunk kiváltsága legyen!
Csorvásra, ahol lakom, 2008-ban költöztem., Azóta méginkább azt látom, hogy a vidéki lakosok e téren is nehezebb helyzetben vannak, főleg a gyermekek.
Szeretnék ezen változtatni, amennyire csak tehetem.
Szerencsém van, hiszen megtaláltam azt, amiben igazán ki tudok teljesedni anélkül, hogy foglalkoznom kéne a mumusként emlegetett kilókkal.
Bár a centikkel időnként szoktam :)
(ehhez javaslom a dinnye, a szőlő, és a barack fogyasztást, s ha épp ezek nincsenek, akkor zöldség zöldséggel, emellett napi 150 min. felülést. :P garantált siker! ;) )
Szerencsés vagyok, mert azzal -azokkal foglalkozhatom, amiről mindig álmodtam!
Szeretek tanítani, miközben én is rengeteget tanulok.
Hiszen jó pap is holtig tanul ugyebár...? :)
S nincs annál jobb dolog, mikor átadhatom, amit tudok, érzek, gondolok...!
Mert a táncokat szerintem kecsesen és szenvedéllyel kell szeretni, és táncolni.
Véleményem szerint a táncoknak csak határokon belül van elmélete.
Nyilván adott a mozdulatok "hogyanja" de elsősorban nem megmagyarázni kell, hanem érezni. Ez pedig mindenkinek, mint képesség: megvan.
Csak elő kell segíteni!
(Tárhely hiányában csak kis ízelítőt tudok adni a fotógalériában. :) )
Üdv:
Monika